Győzelemmel hangoltunk a rajtra

Jancsó góljával nyert a Haladás a Sopron ellen.

Utolsó edzőmeccsét játszotta ma a Király Sportcentrumban a jövő heti, Újpest elleni bajnoki nyitány előtt a Szombathelyi Haladás. A próbajátékon lévő ukrán középpályást, Andriy Jefremovot, bár jó benyomást tett a szakmai stábra, egyelőre nem igazoltuk le. Tegnap azonban haza kellett utaznia a papírjait intézni, így a mai edzőmeccsen nem lépett pályára.

A nagy meleg rányomta a bélyegét az első félidőre, helyzetet igazából nem láthattunk, kiegyenlített volt a játék. A kapusoknak sok dolga nem akadt.

Szombathelyi Haladás - Soproni VSE-GYSEV
Galéria a mérkőzésről
Vágvölgyi Bálint

A félidőben teljes sort cserélt Artner Tamás, sokkal aktívabban kezdte a Hali a második játékrészt. A 61. perben a vezetést is sikerült megszerezni, Scardina kétszer is megbirkózott a labdáért, másodjára Jancsó elé tudta tenni, aki 16 méterről kapura lőtt, egy védő egy picit beleért ugyan, de a labda így is a jobb sarokba csapódott. A 83. percben Városi tört előre, lekészítéséből Zamostny a bal kapufát találta el. Több nagy helyzet már nem volt, a Haladás győzelemmel hangolt a rajtra.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!