Gyurján góljával nyert a Haladás II.

A Pápa II. számú együttese látogatott el ma Szombathelyre, ahol bizony az arcukra fagyott a mosoly, hiszen mínusz 8 fokban játszották le a mérkőzést. A találkozó első félidejében jobban játszott a szombathelyi csapat, és a vezetést is sikerült megszerezni. A 31. percben Czafit ugratta ki remek ütemben Gyurján Bencét, aki az eldőlő vendégkapus mellett a háló közepébe lőtt. Fordulás után mindkét kapu többször is veszélyben forgott, ám újabb gól nem esett, így Tóth László csapata 1–0-ra legyőzte a Veszprém megyeieket.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!