Ma délelőtt megkezdte felkészülését az NB III. 2013/14-es szezonjára a Szombathelyi Haladás II. A Tóth László-Kuttor Attila edzőpáros ma délután 3 órától is tart edzést az U21-es fiatalokkal kiegészülő gárdának.
Balogh Gyula technikai vezetőtől megtudtuk, hogy szerdán ugyanez lesz a zöld-fehérek programja, majd csütörtökön délután egy edzőmeccset játszanak Ausztriában.
Pénteken Plzenbe utazik a csapat egy nemzetközi tornára, ahol a hétvégén neves külföldi klubok tartalék együttesei ellen mérhetik össze tudásukat.
Az NB III-as bajnokság várhatóan az augusztus 18-i hétvégén kezdődik.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!