Sem kapura lövést, sőt még helyzetet sem hozott az első 40 perc. Alacsony színvonalú mecset láthatott a kerítésen kívülre szorult mintegy 100 szombathelyi drukker.
Egy óriási védelmi hibát követően szerezte meg a vezetést a Sopron: a 41. percben a saját 30-asunkon veszítettünk labdát, Szabó László csapott le rá, és 17 éterről ballal a kapu bal alsó sarkába lőtt.
A második félidőben megváltozott a játék képe. A Haladás fokozatosan átvette az irányítást. Több esetben be is szorítottuk a soproniakat. Kétszer is gyanús eset történt a 16-oson belül, de a játékvezető nem látott okot a közbeavatkozásra. A Haladásból senki sem tudott átlag feletti produkciót nyújtani, és egy szomorú tény: a 90 perc alatt nem volt kaput eltaláló lövése a zöld-fehéreknek, így a nagy védelmi bakit kihasználó Sopron elvitte a három pontot.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!