Kiütéses győzelmet aratott a Haladás II.

Simon Attila edző szerint a szezon leggyengébb játékával nyert csapata 5-1-re a Badacsonytomaj ellen.

Az NB III. 15. fordulójában, vasárnap délután az Illés Akadémia műfüves pályáján a Badacsonytomajt fogadta a Szombathelyi Haladás II. Bár fél óra elteltével Szőcze révén a vendégek szerezték meg a vezetést, sokáig nem örülhettek, hiszen a zöld-fehérek még a félidő előtt, 12 perc alatt fordítani tudtak. Az első negyvenöt perc krónikájához az is hozzátartozik, hogy Simon Attila 0-1-es állásnál tizenegyest hibázott.
A fordulás után aztán esélyt sem adva ellenfelének, hengerelt a Hali. Simon Attila egyszer, Maikel pedig kétszer is betalált, így végül kiütéses, 5-1-es győzelemmel búcsúztatták az őszi szezont Skribáék. A Haladás II. 23 ponttal a hatodik helyről várja a tavaszi folytatást.

Simon Attila edző honlapunknak így értékelte az őszi szezont.

- Összességében elégedett vagyok ezzel a „fél” szezonnal. Huszonhárom pontot szereztünk, messze a várakozásokon felül teljesítettünk. Utólag bevallom, picit féltettem 16 éves játékosaimat a felnőtt futball miliőjétől, de most már nem bánom, hogy belevágtunk. Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek a gyerekek, ami biztató lehet a jövőre nézve. Az Akadémiás játékosok közül Farkas Márk, Skriba Máté, Kovács István és Szakály Attila végig kiegyensúlyozott, nagyon jó teljesítményt nyújtottak.

A forduló további eredményei:

Répcelak - Veszprém 1-4, MTE 1904 - Sárvár 1-3, Tapolca - Lipót 2-1, Csorna - Celldömölk 0-0, Hévíz FC – SK Ajka-Padragkút 3-2, SVSE - Vép 3-2, Büki TK - Csesztreg 2-3.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!