Győzelem az első edzőmeccsen

Ma délután a 4yourtalent Management International Selection ellen játszotta első edzőmeccsét a Szombathelyi Haladás. A találkozó 2x30 percig tartott.

Az ellenfél – ahol francia, holland, angol és litván, szerződéssel nem rendelkező játékosok szerepeltek – elég szedett-vedett csapat benyomását keltette, a kapura egyáltalán nem jelentettek veszélyt.

Az álmosan csordogáló, gyenge színvonalú összecsapáson végig a Haladás akarata érvényesült. Az első félidőben Panic és Fabinho góljaival 2-0-ra vezettek a szombathelyiek. Előbbi kilépett a leshatáron, majd a kapus lábai között a kapuba gurított, míg utóbbi tizenegyesből volt eredményes.

A szünet után alig telt el 4 perc, Panic kapott forintos labdát a félpályán, betört a tizenhatoson belülre, majd a jobb kapufa segítségével megszerezte második gólját. A lefújás előtt nem sokkal még a végig agilisan, jól játszó Kovács István is betalált. Ezzel 4-0-ra nyert a Haladás.

A próbajátékosok közül Chinchilla-nak nem akadt dolga, Spectu és Fabinho nem igazán nyújtott semmi maradandót, Panic pedig ugyan két gólt is lőtt, de további két 100 %-os ziccert elrontott.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!