Megint Kenesei döntött

Ismét Kenesei Krisztián döntötte el a szombathelyiek edzőmeccsét. A Hartberg, az Újpest és a Veszprém után az Ajka is kapitulált.

Ismét 1–0-ra győzött a vasi együttes

Aczél Zoltán csapata a Mursits - Schimmer, Guzmics, Korolovszky, Tóth P. - Irhás, Simon Á., Halmosi, Sipos - Oross, Kenesei tizeneggyel lépett pályára az Illés Béla Football Akadémia műfüves pályáján. A 100 néző több Haladás-helyzetet látott az első játékrészben, de az Artner Tamás irányította Ajka jól védekezett, és olykor kontrákból is próbáltak veszélyeztetni Subiczék. A 39. percben szerezte meg a vezetést a vasi csapat: Irhás remek középreadására Kenesei Krisztián érkezett és fejese a háló közepében landolt.

Sorcsere

Bő egyórányi játék után kilencet is cserélt Aczél Zoltán, így az utolsó fél órára a Rózsa - Szvoboda, Guzmics, Jagodics, Farkas - Ugrai, Sipos, Iszlai, Devecseri - Gyurján, Fodrek összeállítású Halit láthatta a közönség. A játék képe és az eredmény sem változott ezután, de a nézők örömmel látták, hogy Fodrek ismét pályára léphetett a sérülése után.

Szombathelyi Haladás Fc - Ajka Fc edzőmérkőzés
Ezúttal Mursits kezdett
Unger Tamás

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!