Az új belépő

Hosszabb lesz a sorban állás a jegyekért, de ezentúl pontosan tudjuk, mennyien is vagyunk.

Az Újpest az úttörő

Gyimesi Csabával, a Magyar Labdarúgó Szövetség stadionbiztonsági projektjének vezetőjével beszélgettünk: szerettük volna a drukkerek elé tárni, mikor készült, miért és hogyan működik a Rohonci úti stadion beléptető rendszere.

- A 2004. évi I. törvény – vagy ismert nevén: a Sporttörvény kimondja, hogy fokozott illetve kiemelt kockázatú sportesemény csak és kizárólag olyan helyen rendezhető 2013. július 1-től, ahol a jegytulajdonos beazonosítható - kezdte a projektvezető. - A törvény a fent említett időponton kívül azt is meghatározza, hogy ahol már kiépült a rendszer, ott azt használni is kell. Ez eddig Magyarországon csak az újpesti Szusza Ferenc Stadionban valósult meg.

Beléptetőkapuk a Haladás pályánál
Az új beléptető rendszer
VB

Az MLSZ fizet

A projekt a Magyar Labdarúgó Szövetség központi beszerzésén keresztül valósul meg, stadionbiztonság-projekt név alatt fut és három fő részből áll: jegyértékesítés, beléptetés és beazonosíthatóság.

- Jelenleg hat klub van benne a kalapban: Újpesten ugye már elkészült a rendszer, de megépült Szombathelyen is, és jól haladtak Kispesten, Kecskeméten, valamint Diósgyőrben is. A hatodik klub a Győr, ám az ETO Parkban még nem kezdődtek meg a munkálatok. Az újpesti stadionban már három mérkőzésen alkalmazták is a rendszert: ősszel az Eger, a Siófok és a Diósgyőr elleni találkozókon élesben tesztelték a beléptetést. A rendszer egyébként stadiononként és óránként 9000 fő beengedésére alkalmas.

Anyja neve nem kell

A jegykiadáshoz nevet, születési dátumot és lakcímet szükséges megadni. A rendszer az adatokat 24 órán keresztül őrzi: ennyi időt engedélyez az adatvédelmi törvény. Ezért azonban minden találkozó előtti jegyvásárlásnál meg kell adni a fenti adatokat. Ez pedig azt jelenti, hogy egy szurkolói jegyvásárlás kb. két percet vesz igénybe.

- Egy szurkoló összesen 6 jegyet tud vásárolni, ehhez azonban mind a hat szurkoló adatai szükségesek. A jegyeket továbbra is csak készpénzzel (Forinttal) lehet megváltani. A cafeteriaként kapott sportutalványt azonban az elővételi jegyekre vagy bérlet vásárlására továbbra is fel lehet használni - egészítette ki a tudnivalókat Gyimesi Csaba.

Beléptetőkapuk a Haladás pályánál
A zöld jelzés után mehetnek be a szurkolók
VB

A belépés

A jegyvásárlást követi a beléptetés: a vonalkóddal ellátott jegyet leolvasó elé kell tartani, ami a zöld jelzés után lehetőséget ad arra, hogy a forgókapun belépjen a drukker. Egyet fordul a kapu, egyszerre tehát egy fő tud belépni. Emiatt kénytelen volt a klub a kedvezményes jegyek forgalmazását megszüntetni: így nincsen családi belépőjegy és 6 év alatti ingyenes belépési lehetőség. A 70 év felettiek bérletet válthatnak: egyszer lesz szükség arra, hogy az adataikat bediktálják és ezért egy műanyag kártyát kapnak, aminek az egyszeri költsége 500,- Ft.

Figyel a nagy testvér

A harmadik elem a kiépített kamerarendszer: a forgókaputól kezdve megfigyelt területté vált a stadion.

- A rögzítést követően 72 óráig tárolják az adatokat: ha ún. „esemény” történik, akkor a felvétel feldolgozásra kerülhet a rendőrség által. Minden egyes jegyvásárló a forgókapu után visszakereshetően beazonosítható.

Szurkolói Kártyával könnyebb lesz

Amennyiben megvalósul a Szurkolói Kártya rendszere, az nagyban megkönnyíti majd a jegyvásárlását: ez ugyanis tartalmazza azokat az adatokat, amelyek a tikett kiadásához szükségesek.

Spanyol minta

- Fontos dolog, hogy a rendszert egy spanyol cégtől vásárolta meg a Magyar Labdarúgó Szövetség: ugyanez működik az európai csúcsbajnokságban, a La Ligában. Ők hozták a kamerákat, a forgókapukat, a számítógépeket, a nyomtatót és a softwareket, sőt, 120.000 db biankó jegyet is. A programról történő oktatás az elmúlt hetekben zajlott. A rendszer egyébként mobil, azaz, ha valaha új stadion épül, akkor leszerelhető és áttelepíthető. A Szombathelyi Haladásnak nem került pénzébe a rendszer kiépítése, sőt, 2 év garanciát is vállalt rá a kivitelező - mondta a projektvezető.

A szombati, Siófok elleni bajnokin még nem üzemel a Rohonci úti stadion beléptetőrendszere, így a szurkolók ugyanúgy juthatnak be a mérkőzésre, mint korábban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!