Oda a veretlenség

Az elmúlt fordulóban a Haladás egy éve tartó fővárosi szériája is megszakadt.

Megszakadt a Haladás egyéves fővárosi veretlensége az OTP Bank Liga legutóbbi fordulójában. A csapat a Budapest Honvéd otthonában szenvedett 2-1-es vereséget, így nem csak a hét forduló óta tartó idei veretlen-sorozat, hanem a fővárosi csapatokkal szembeni ötmeccses széria is véget ért.

Budapesten - a Honvéd elleni vereség előtt - legutóbb 2012. szeptember 14-én kapott ki a Hali. Akkor a Ferencváros 2-1-re győzte le Halmosiékat.

Tavaly hét pontot szerezett a Haladás

Ezt követően november 18-án tette tiszteletét a fővárosban Artner Tamás együttese. Éppen a mostani ellenfél, a Honvéd ellen ért el 1-1-es döntetlent. A találkozón Vécsei góljával szerzett vezetést a hazai csapat, azonban Ugrai Roland alig negyed órával később egyenlíteni tudott. A hajrában Guzmics kiállítása után már emberhátrányban kellett megőrizni az egy pontot, ami végül sikerült is.

Tavasszal is legyőztük az MTK-t
Vágvölgyi Bálint

Tavasszal két bajnokit játszott a Haladás Budapesten: a 23. fordulóban az MTK-t múlta felül 1-0-ra, Radó András korán szerzett találatával. Érdekesség, hogy itt is emberhátrányba kerültünk a hajrára, ekkor Fehér Zoltán jutott a kiállítás sorsára a 70. percben. Az utolsó előtti fordulóban Újpesten vendégszerepelt a vasi alakulat, és innen is 1-0-s győzelemmel tért haza. Ezúttal is Radó volt eredményes, a 90. percben egy gyönyörű cselsorozat végén lőtt Balajcza hálójába.

Az MTK és az Újpest most sem fogott ki a Halin

Az idei szezonban kétszer léptek pályára Radóék a fővárosban a Honvéd elleni meccs előtt. A harmadik fordulóban az MTK otthonában szerezte meg első győzelmét a Haladás, ismét 1-0-ra nyertek a zöld-fehérek, Ugrai góljával. Négy körrel később a Megyeri úton került veszélybe a veretlenség, azonban Vasziljevics második félidő elején szerzett góljára Fehér Zoltán a hajrában válaszolni tudott, így 1-1-es döntetlennel zárult a találkozó.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!