Az eredeti tervek szerint Siófokon játszotta volna első felkészülési mérkőzését a Szombathelyi Haladás. A kék-sárgák elleni meccs ugyanúgy szerdán 16 órakor kezdődik, de csak 45 percig tart. Ugyanis a két csapathoz csatlakozott harmadikként – a szintén másodosztályú – Pécsi MFC, így minitorna keretében mérkőznek meg a gárdák. 17 órától a piros-feketék ellen játszanak Mátyus János fiai, míg zárásként a Balaton-partiak meccselnek a mecsekaljai együttessel.
A www.bfc-siofok.hu tájékoztatása szerint a torna zárt kapuk mögött zajlik.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!