Ma kezdődik az intenzívebb munka a Haladásnál

Próbajátékosok is érkeznek a csapathoz.

Továbbra is az Illés Akadémia a Szombathelyi Haladás főhadiszállása, itt készül az augusztusi rajtra a zöld-fehér csapat. Ez lesz az első teljes hét: amennyiben minden a Magyar Labdarúgó-szövetség tervei szerint alakul, akkor a Merkantil Bank Liga augusztus 2-án rajtol el. Igaz, azt még nem tudjuk, hogy melyik lesz a huszadik csapat az NB II-ben, hiszen a Kaposvár mellett még vár a jelenlegi társaság egy „érkezőre” az NB I-ből.

A felkészülés hatodik hetének végén tehát már tétmérkőzés következik az előző szezonban 17. helyen záró Haladás számára. Szerda óta háromszor tréningezett a társaság, ez a szám már hétre fog emelkedni június 22-től. Felipe Matos, a vasiak asszisztens edzője mondta el véleményét:

Túl vagyunk a felkészülés bevezető hetén. A különböző orvosi és állóképesség-felmérő teszteket követően háromszor edzettünk: szeretném kiemelni, hogy nagyon jó hangulat. Sok a fiatal, sok a helyi kötődésű játékos, ez pedig meghatározó lesz a szezonunkban. Farkas Balázs még külön edzett, de mától bekapcsolódhat, a fiatal Tóth Milánra egyelőre várnunk kell. A fiúk vevők a munkára, bár lehet, hogy a mostani hét után hamarabb kívánkoznak majd pihenni, ugyanis következnek a hosszabb futások és állóképesség-javító gyakorlatok. Júliusban már edzőmeccseken tesztelhetjük a tapasztalatainkat.

Hétfőn egyszer, kedden kétszer, szerdán megint egyszer edzenek a fiúk. A csütörtök ismét komolyabb terhelést jelent majd két tréninggel, míg pénteken egy edzés lesz.

Információink szerint próbajátékra is érkeznek futballisták. A Szombathelyi Haladás eredményessége és tavaszi produkciója vonzó – a szakmai stáb feladata lesz a legmegfelelőbb játékosok kiválasztása.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Elkezdte a Haladás

Úgy tűnik, Jagodics Márk eligazol. 

Három napból állt a Hali első hete

Szerda óta edzenek a szombathelyiek, készülnek az augusztusi rajtra. 

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!