Fehér akár már a Király Kupán játszhat

Pénteken az újperinti tornán összeméri erejét a Haladás, a Kaposvár, a Diósgyőr és az orosz Mordovia.

Pénteken immáron kilencedik alkalommal rendezik meg a Király Kupát. A résztvevő csapatok a Haladás mellett a Kaposvári Rákóczi FC, a Diósgyőr FC és az orosz FC Mordovia lesznek.

Ma délután a torna helyszínén, a Király Sportlétesítményben megtartott sajtótájékoztatón Király Ferenc főrendező, Pálfalvi Gábor, a torna védnöke és a Haladás képviseletében Tóth Miklós ügyvezető igazgató, Artner Tamás vezetőedző és Kenesei Krisztián voltak jelen.

Pálfalvi Gábor ismertette a lebonyolítás formáját, mely szerint kieséses rendszerben 2x30 percet játszanak egymással a csapatok, döntetlen esetén büntetőrúgások döntenek. Minden csapat tizenegyet cserélhet, így a szakvezetőknek lehetőségük van akár félidőnként más-más összeállításban pályára küldeni együttesüket. A rendezvény sztárvendége lesz Egervári Sándor szövetségi kapitány, aki a díjátadásnál is segédkezik majd.

– A Király Kupa beleillik a csapat felkészülésébe, ki kell szolgálni a hazai közönséget és minimum a döntőbe kell jutni. Nagy valószínűség szerint az új játékosokat, Andorkát és Fehért is pályára tudom küldeni, az ő érkezésükkel úgy érzem, erősödik a gárda. A bajnokságban konkrét célkitűzést még nem állítottunk fel, de a tavalyi 8. helyezést szeretnénk megfejelni. Ha a sérülések elkerülnek minket, akkor erre jó esélyünk lehet – nézett a jövőbe Artner Tamás.

– Már háromszor is voltam gólkirály a Király Kupán, így jó előjelekkel várom most is a tornát. Nagyon meleg lesz pénteken, de legalább a döntőbe kell jutnunk. A sérülésem már a múlté, a felkészülés alatt is csak kétszer nem tudtam edzeni. A következő szezonban talán több időt tudok játszani, remélem nagyobb szerencsém lesz és elkerülnek a sérülések. Csatárként az az elvárásom, hogy minimum tíz gólt szerezzek – jelentette ki Kenesei Krisztián.

Ezt követően Tóth Miklós ügyvezető elmondta, Andorkán és Fehéren kívül még „befuthat” egy-két igazolás, de jelentősebb változások már nem várhatók.

– Az ETO-val és a Péccsel még meg kell állapodnunk Fehér Zoltán, illetve Andorka Péter ügyében, de jó ütemben haladnak a tárgyalások. Nagyjából ezzel a kerettel vágunk majd neki a bajnokságnak, persze egy-két igazolás még befuthat, de jelentősebb változások már nem lesznek. Úgy kell elkezdeni az őszt, ahogy a tavaszt befejeztük és akkor nagyon sikeres idényünk lehet – mondta el Tóth Miklós.

A Király Kupa programja:

14:00 – Haladás Sopron Bank - Kaposvári Rákóczi FC
15:15 – Diósgyőr FC – FC Mordovia
17:00 – Bronzmérkőzés
18:30 – Döntő

A 14 év alatti gyerekek és a nyugdíjasok ingyen tekinthetik meg a találkozókat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!