Három szabadnap, öt edzés, egy meccs

A finomítás és a frissítés időszaka kezdődik a Haladás felkészülésében.

Az utolsó három hétbe lépett a Szombathelyi Swietelsky-Haladás felkészülése. Vasárnap délután szállt le a repülőgép Schwechaton: a vasiak délelőtt még a tengerparton futottak, így búcsúzva a beleki edzőtábortól.

Michal Hipp mára és keddre szabadnapot adott a fiúknak. Szerdán és csütörtökön két-két edzés lesz, pénteken csak délelőtt tréningeznek a fiúk. Szombaton - egyelőre változásról nem tudunk - a Haladás Sportkomplexum első edzőmérkőzése következik: a zöld-fehérek a szlovéniai Nafta Lendva együttesét fogadják (a kék-fehéreket erősíti a korábbi szombathelyi játékos, Grabant Bence). A találkozó a tervek szerint 14 órakor kezdődik.

A törökországi felkészülést sérülés miatt kihagyó Tóth Máté egyelőre külön edz, talán a héten csatlakozhat már a társakhoz.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!