A rossz idő ellenére is szépen megteltek a lelátók a Rohonci úton a Szombathelyi Haladás szezonbéli utolsó hazai fellépésén.
A bajnokság legnyugodtabb meccse várt a mienkre, miután, hétközben az MTK otthonában kivívtuk a bent maradást. Ez a mondat akár igaz is lehetne, ha ma nem a Ferencváros látogatott volna Szombathelyre. Az a Fradi, amelyik mindent elkövet, hogy kivívja a nemzetközi kupában való szereplés jogát. A találkozón aztán már nem látszott a két csapat közti különbség, már ami helyezéseket illeti. A Haladás magához vette az irányítást, jól játszottuk meg a széleket, és noha ordító nagy helyzeteket nem sikerült kialakítani, bátrabban és jobban fociztunk Prukner László csapatánál.
A csapaton érződött Oross Márton és Kenesei Krisztián hiánya, ennek ellenére Tóth Péter büntetőből vezetést szerezhetett volna. Nem tette. Flegmán fölé pörgette.
A Fradi a második játékrészre átszervezte védekezését, lezárta a széleket és mi tagadás, átvette az irányítást. A Haladás azonban kiharcolt egy második büntetőt is. Iszlai Bence pedig megszerezte a vezetést. Úgy tűnt, meg lesz az újabb nagy skalp és hazai győzelem. Rósa azonban máshogy gondolta és senkitől sem zavartatva Rózsa kapujába bombázott. Kialakítva az 1-1-es végeredményt.
A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy Nagy II. Gábort egy csúnya becsúszás – második sárga – után, Heinze-t pedig Tóth Péter megrúgásáért a játékvezető kiállította.
Izgalmasra és a játékvezető gyenge teljesítményének köszönhetően meglehetősen parázs hangulatúra sikeredett a Szombathelyi Haladás – Ferencváros összecsapás, amin végül igazságos pontosztozkodás született.
Játékosról játékosra
Rózsa Dánielnek nem volt dolga, a gólról nem tehetett. Tóth Péter kihagyott egy büntetőt, és Rósára sem lépett ki a Fradi góljánál. Guzmics Richárd jól focizott. Hiba nélkül. Nagy II. Gábor játékával nem volt gond, de a kiállítását egy buta szituáció előzte meg. Schimmer Szabolcs sokat mozgott. Védekezésben és támadásban is sokat tett. Simon Ádám rengeteg labdát szerzett, sokat küzdött. Iszlai Bence egyre jobb formában van. A tizenegyest hideg fejjel értékesítette. Halmosi Péter nagyon élt a pályán. Az egyik legjobbunk volt. Sipos Norbert jól kamatoztatta gyorsaságát. Főleg az első félidőben. Nagy I. Gábor Siposhoz hasonlóan a mérkőzés elején játszott jobban. Braniszlav Fodrek egyik legjobb teljesítményét nyújtotta, amióta s Haladás játékosa. A cserék Sluka, Molnár és Simon Attila nem sokat tudtak hozzátenni a játékhoz.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!