Népharag zúdult Szentesre

Jagodics Zoltán nyilatkozott szombathelyi részről.

Az első félidőt még a tribünről tekintette meg Szentes Lázár, azonban valaki súghatott, ugyanis a szünetben a B-középből átérő szurkolók már nem találták: a klubházból tekintette meg a második játékrészt.

A találkozó utáni sajtótájékoztatón Jagodics Zoltán és Thomas Doll állt az újságírók rendelkezésére.

Jagodics Zoltán: Gratulálok a Ferencvárosnak, megérdemelten nyertek. Nagyon defenzívek voltunk. A múlt héten nagyon mély gödörbe kerültünk, ebből nem tudtuk kirángatni a csapatot. A cserékkel sem változott játékunk, ma csak ennyi volt bennünk. A legutóbbi két meccset muszáj lesz elfelejtenünk, a következőkre kell koncentrálnunk, hogy NB I-es tagságunkat meg tudjuk őrizni. Gaál Bálint bokája aláfordult, pontos diagnózis egyelőre nincsen.

Thomas Doll: Boldog vagyok, hogy 3–0-ra nyertünk, és ezzel három pontot viszünk haza. Sokat birtokoltuk a labdát, jól kezdtünk, jókor szereztük a gólokat. Tudtuk, hogy a Haladás defenzív lesz a múlt heti vereség után, igazából vártuk is, mikor bizonytalanodnak el. A második félidőben csak annyit adtunk ki magunkból, amennyi feltétlnül muszáj volt. Ekkor a Haladás jól szűkítette a területeket, nem támadtak ki, így előttünk kevesebb lehetőség adódott.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!