Szombathelyi Haladás - Győri ETO 2-0. Online közvetítés

Utoljára játszik 2008-ban hazai pályán a Szombathelyi Haladás. Vasárnap délután fél öttől, a Ligakupa hatodik fordulójában a Győri ETO-t fogadják Lengyelék. Kövesse nyomon online közvetítésünket!

Haladás: Szép - Schimmer, Balassa, Lengyel, Csontos - Rajos, Simon Á., Iszlai - Skriba, Simon A., Tóth N.

Győr: Stevanovic - Nikolov, Supic, Tóth M., Zámbó - Tokody, Eugene, Böőr, Pintér – Brnovic, Kovács I. Z.


Negyed órával a kezdés előtt körülbelül harmincan vannak a stadionban.

A tiszta fehérben játszó Haladás kezdte a játékot. A győriek talpig zöldben lépnek ma pályára. A Hali az első negyvenöt percben az eredményjelző felőli kapura támad.

Az 5. percben járunk. Most már körülbelül 300 szurkoló lehet a stadionban. Egyelőre a Haladás irányít. Tóth Norbert kétszer is lövésre szánta el magát, Stevanovics azonban magabiztosan fogta mindkét löketet.

A 9. percben Schimmer végzett el egy szabadrúgást a bal oldalról. Balassa fejese pont Stevanovic kapus kezébe szállt.

15. perc: Megvan az első győri helyzet is. Brnovic becsapott két embert is a jobb oldalon, majd lőtt. A labda nem sokkal kerülte el Szép kapuját. Nagy helyzet volt.

16. perc: Itt a válasz: Simon Attila 5 méterről, jobbról, kissé kisodródva az oldalhálót találta el.

18. perc: Pintér Attila kapott sárga lapot, mert lerántotta Skriba Mátét. A szabadrúgásból Tóth Norbert 30 méterről mellé lőtt.

20. perc: A meccs eddigi legnagyobb helyzete maradt ki. Egy Simon Attila - Skriba Máté - Simon Attila kényszerítőt követően utóbbi lőtt kapura balról, az oldalvonal mellől. Lövése azonban Stevanovicban elakadt. Nem sokkal később Iszlai Bence is besárgult.

25. perc: Újabb óriási Haladás helyzet maradt ki. Csontos indította Simon Attilát, aki a tizenhatoson belül megtartotta a labdát, majd a második hullámban érkező Iszlaihoz passzolt, aki kapásból lőtt. A labda centikkel kerülte el a felső lécet.

33. perc: Iszlai passzolt Simon Attilához, a támadó 12 méterről egyből lőtt, a labda a bal kapufa bellett suhant el.

A hazaiaknál elsősorban Iszlai és a Simon testvérek nyújtanak kimagasló teljesítményt.

37. perc: Csertői Aurél elküldte melegíteni a cserejátékosokat. Név szerint: Maikelt, Farkas Márkot, Kovács Zsoltot, Burkus Mátét, Sipos Norbertet és Kovács István.

41. perc: Most a Haladásnak volt szerencséje. Böőr Zoltán a tizenhatos bal csücskéről óriási kapufát lőtt.

42. perc: Cserél mindkét csapat. A Haladásnál megsérült Simon Ádám, a helyére Kovács Zsolt állt be, míg a vendégeknél Zámbó Bencét Lappints Árpád váltotta.

44. perc: Tizenegyest hibázott a Haladás. Tóth Máté ért kézzel a labdába a tizenhatos csücskénél, amiért sárga lapot is kapott. A megítélt büntetőt Tóth Norbert fölé lőtte.

Vége az első félidőnek. 45 percnyi játék után 0-0. Bár jobban játszott a Haladás, gólt - még tizenegyesből sem - nem tudtak rúgni a szombathelyiek


A szünetben cserélt a Haladás. Tóth Norbertet Sipos Norbert váltotta. A Győrnél Brnovic helyett Csermelyi jött ki a második félidőre.

46. perc: Sipos beadását Simon fejelte kapura. Erőtlen próbálkozás volt, Stevanovic a helyén volt.

50. perc: Vezet a Haladás! Simon Attila csapott le egy labdára a győriek bal oldalán, az alapvonalnál. A támadó kihaszálta, hogy Stevanovic és Supic egymásra vártak, majd miután megszerezte a labdát éles szögből a kapuba gurított. 1-0

51. perc: Eugene kapott sárgát, mert lerántotta Skribát.

61. perc: Egy újabb formás akció után növelhette volna előnyét a Haladás. Sipos futott el a bal oldalon, majd Schimmerhez passzolt, ő okosan Skribához továbbította a labdát, a fiatal csatár hét méterről megcélozta Stevanovic kapuját, a vendégek hálóőre nagy bravúrral védett.

62. perc: Újabb vendég csere. Eugene le, Kiss be.

63. perc: Kis híján egyenlített a Győr. Balassa adott el egy labdát a tizenhatoson belül, Csermelyi azonban 10 méterről, nagy helyzetben mellé lőtt.

66. perc: Csontos passzolt Simonhoz, aki egy az egyben ment a kapura. Tizennégy méterről lőtt, lövése azonban mellé szállt. Nagy helyzet volt.

A Haladás oktat, látványosan játszik, a közönség pedig ollézik.

73. perc: Már kettő az előny! Rajos ívelt fel egy labdát a saját térfeléről, Simon Attila lefordult két ember között, majd 12 méterről a kifutó Stevanovic mellett a kapu bal oldalába gurított. 2-0

79. perc: Hármascsere a Haladásnál. Maikel, Kovács István és Farkas áll be, Schimmer, Rajos és Simon jön le.

80. perc: Böőr rúgta fel Maikelt. Sárga lap.

81. perc: Skriba Máté - Kovács István összjátékot követően utóbbi lőtt mellé 14 méterről. Szép játék volt.

Lejárt a rendes játékidő. Bede két percet hosszabbít.

Véget ért a mérkőzés. 2-0-ra győzött a Haladás.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!