Nem szabad gólt kapni. A Győrrel játszik ma este a Haladás

Ma este fontos mérkőzést játszik a Szombathelyi Haladás. Nem elég nyerni, megnyugtató előnyt kell szerezni a két hét múlva esedékes visszavágóra. A vezetőség több, mint kedvező jegyárakat állapított meg a Győr elleni találkozóra. Ez is azt bizonyítja, fontos a jó szereplés a Magyar Kupában. A Haladás csapatkapitánya optimista.

- Nehéz az eredményre tippelni. A lényeg, hogy ne kapjunk gólt. - mondta a hétfői Hali TV-ben Vörös Péter. Sokan egyetértenek vele, persze az sem mindegy, hogy mennyit rúgunk, hiszen a Magyar Kupa most már oda visszavágós párharcokkal folytatódik. Ma este az első találkozót rendezik.

A csapatból többen is hiányoznak. Kajnak eltörött a keze, Bonifert továbbra is sérült. Rajos sem lesz ott a többiekkel. A középpályás hosszú ideje bajlódik sérüléssel. Több mindenre gyanakodtak az orvosok. Mostanra azonban kiderült, hogy a bajnokságban öt találatig jutó focistának prosztata gyulladása van, tíz napig még egészen biztosan nem edzhet. Helyén a csapatban Kovács jut lehetőséghez a ma esti találkozón.

A Szombathelyi Haladás kezdőcsapatában ezen a kényszerű változtatáson kívül nincs meglepetés. Így a Rózsa – Csontos, Kuttor, Guzmics, Tóth P. - Molnár, Vörös, Kovács – Oross, Kenesei, Sipos N. tizenegy veszi fel a harcot a jó erőkből álló Győr ellen. Érdekesség, hogy a Sopron Liga első fordulójában lejátszott Haladás-Győrhöz képest két helyen változott a gárda. Schimmer helyén Csontos játszik és ahogy arról már írtunk, a beteg Rajos posztján Kovácsnak kell helytállni.

2-0 már elég lenne?

Tóth Péter a már említett első fordulóbeli találkozón gólt szerzett. A játékos ráadásul korábban évekig erősítette a Győrt, így nem csoda, hogy felfokozott várakozással tekint az összecsapás elé.

Tóth Péter (középen, fehérben) szerint kétgólos előny már elég lehet
sadness

- Remélem, hogy nyerni fogunk. - mondta megkeresésünkre a Haladás csapatkapitánya. Fontos persze, hogy ez a győzelem elég legyen a visszavágóra is. Személy szerint egy 2-0-al már elégedett lennék, mert azt gondolom, idegenben is vagyunk mi annyira stabilak, hogy ez az előny már elég lenne a továbbjutáshoz.

Olcsó belépők

A találkozóra az álló részre szóló jegyek 500, az ülőre szóló belépők pedig 1000 forintba kerülnek. A bérletesek ingyen nézhetik meg a találkozót. A vezetőség felhívja mindenki figyelmét, hogy a második félidőre sem lehet ingyen bemenni, és arra kérnek mindenkit, hogy ne keressen kiskapukat, a szurkolók vásárolják meg a belépőjüket.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!