Íme a Győr elleni kezdőcsapat

Sipos Norbert jobb oldali középpályásként kaphat lehetőséget.

A Monicomp Liga 24. fordulójának nyitómeccsén, pénteken délután öt órától a Győri ETO vendége lesz a Szombathelyi Haladás.

Oross Márton a héten elkezdte a rehabilitációs munkát, a jövő héttől fog tudni teljes értékű edzéseket végezni. Lengyel Dániel, Rajos Gábor és Marian Sluka betegség miatt egy hétig nem álltak a csapat rendelkezésére, egyszer már edzettek, ám így is talán csak utóbbi tud leülni a kispadra. Nagy I. Gábor öt sárga lapja miatt eltiltott.

Bár Kenesei Krisztiánnak még mindig fáj a térde, Schimmer Szabolcs pedig továbbra is ülőideg gyulladással bajlódik, várhatóan vállalni fogják a játékot.

A Haladás várhatóan a Rózsa – Schimmer, Guzmics, Korolovszky, Tóth P. – Sipos, Molnár, Simon Á., Halmosi – Kenesei, Fodrek összeállításban lép pályára.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!