Továbbra is jó formában a Kishali

A hétvégén az ETO-nak rúgott négyet Németh Szabolcs csapata.

A tavaszra jó formába lendülő Szombathelyi Haladás-Illés Akadémia U19-es csapata ezúttal Lukácsházán, remekül előkészített pályán fogadta a Győri ETO hasonló korú együttesét.

Németh Szabolcs csapatának kapujába visszatért Kiss Ágoston. Sajnos ezzel a felnőttek számára jó széria megszakadt, hiszen amíg a Srí Lankán áldozatul esetteken anyagi támogatással segítő hálóőr ült a kispadon, még gólt sem kapott sem Rózsa Dániel, sem Király Gábor. Tehát a vasi fiatalok Kiss Á. – Nyíri, Bognár, Bolla, Füleki – Nyári – Halmai, Illés, Doktorics, Szekér – Tóth-Gábor tizeneggyel kezdtek. Ha nem is akkora fölényben, mint a Diósgyőr ellen, de a Kishali ráerőltette akaratát a győriekre - ennek ellenére a semmiből vezetést szerzett az ETO. Tíz perc alatt azonban jött az egyenlítés (Doktorics felső sarkos góljával), majd a szünet után Halmai Ádám már a vezetést szerezte meg a szombathelyieknek.

Bő egy óra elteltével Nyári Patrik, majd az U18-as válogatottban Olaszország ellen két gólt szerző Tóth-Gábor Kristóf is betalált. A győriek nem adták fel, a végén még ők is betaláltak, így a vasi együttes 4–2-re győzött.

A jó formában lendülő Haladás U19 a 22. forduló után a negyedik helyen áll és talán még elérhető közelségben van a dobogó alsó foka.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!