A műsorban természetesen láthatják a Diósgyőr - Szombathelyi Haladás mérkőzés összefoglalóját és a lassításokból kiderül az is, hogy hány tizenegyestől fosztotta meg a csapatot a játékvezető. Megtudhatjuk azt is, jogos volt-e Kuttor Attila kiállítása. Csertői Auréltól honlapunk fórumában vagy az adás ideje alatt a 06 20/2020 800-as sms számon lehet kérdezni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!