Téma: a Rohonci úti stadion megvétele

Napok óta nincs más téma a Szombathelyi Haladás szurkolói között, mint az, hogy a közgyűlés csütörtöki ülésén miként dönt a Rohonci úti stadion megvásárlásáról. Az előzetes nyilatkozatok alapján a képviselőket megosztja a kérdés. A ma Hali TV-ben ez lesz a téma.

A 18 óra 25 perckor kezdődő adás vendége lesz Horváth Zsolt, a FIDESZ és Prugberger Emil, a Pro Savaria képviselője. A két politikus mondja el véleményét a kérdésről. Az adás alatt a 06 - 20/ 20 20 800-as telefonszámon önök is kérdezhetnek tőlük.
A műsorban összefoglalót láthatnak a Haladás-Győr Ligakupa mérkőzésről is. Az adás második felének vendége lesz Tóth Miklós manager igazgató, akitől megtudhatják, a Haladásra nézve mit jelent az, hogy a Magyar labdarúgó Liga eladta az elsőosztályú csapatok marketing jogait az Advertum Kft.-nek.
A Hali TV a Szombathelyi Televízió műsorán jelentkezik, az interneten a www.sztv.hu oldalon követhetik nyomon.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!