Többször írtunk róla mi is, hogy Halmosi Péter hazatérhet Magyarországra. A focista most honlapunknak elárulta, hogy ismét keresték Szombathelyről, Ő pedig elmondta, hogy áll most a helyzete, és azt kérte, hogy vegyék fel a kapcsolatot menedzserével.
– A héten felgyorsulhatnak az események – mondta Halmosi.
Úgy tudjuk, a focista, amennyiben sikerül megállapodnia a Haladással, hosszú távú szerződést szeretne kötni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!