A hétvége zárómérkőzésén a lilákat fogadja az Artner-csapat.
A Pápáról egy pontot elhozó Haladás a múlt héten a forduló nyitómérkőzését vívta, most pedig a zárót fogja. Az Újpest érkezik vasárnap este, a meccs 18:30 órakor kezdődik. A vendégeknél nem lesz eltiltott, nálunk viszont igen: Halmosi Péter ötödik sárga lapját gyűjtötte be Pápán, így ő kihagyja a lilák elleni mérkőzést.
Az NB III-ban szereplő Haladás II. a feljutásra hajtó Andráshida vendége lesz. A zalaiakhoz vasárnap látogat a Tóth László és Kuttor Attila irányította együttes, a meccs 16 órakor kezdődik.
Csütörtökön játszik a múlt héten remek teljesítményt nyújtó U-21-es együttes. A fiatalok rangadót játszanak, hiszen a második Videoton lesz az ellenfél: egy győzelemmel három pontra jöhetne fel a fehérváriakra az Illés Akadémia-Haladás csapata.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!