A hatodik fordulóban két, hétpontos csapat találkozik.
A Szombathelyi Haladás II. vasárnap 16 órától az Andráshida csapatát fogadja. Tóth László együttese a Dombó - Angyal, Jagodics B., Zsirai, Füredi - Jancsó - Halmai, Grabant, Rácz - Medgyes, Rajos összeállításban játszik.
Ahogy azt Balogh Gyula technikai vezetőtől megtudtuk, a mieink tiszta zöldben lépnek pályára, a padon Gyurján M. - Fider, Kaiser, Tóth M., Dedics, Vlasics várnak bevetésre.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.