Az NB III Nyugati-csoportjában a 8. fordulót rendezik a hétvégén: a Szombathelyi Haladás II. a BKV Előrét fogadja. A találkozó szombaton 15 órakor kezdődik, a tabellaelső ellen a Dombó - Angyal, Hegedűs, Zsirai, Milkó - Jancsó, Tóth M. - Halmai, Grabant, Medgyes - Kalász összeállítsban kezd a Tóth László és Kuttor Attila irányította együttes. Ahogy azt Balogh Gyula technikai vezetőtől megtudtuk, a padon Gyurján M. - Rácz, Dedics, Füredi, Jagodics B., Kaiser és Fider várnak bevetésre.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!