Megvan a második győzelem az NB III-ban

A Szombathelyi Haladás II. egy picit félvállról véve is magabiztosan győzte le a Vépet. A Soproni Ligában is szerephez jutó focisták jól teljesítettek. Simon Attila két gólt is rúgott, de betalált Kovács Zsolt is.

A Vép együttese bátortalanul kezdte a találkozót. Ezt kihasználta a Haladás II. Egy hatalmas védelmi hibát követően Simon Attila szerezte meg a vezetést. A rafinált emelést látva még a hazai nézők is csak csettintettek egy nagyot. Aztán alább hagytak a szombathelyi rohamok és a Vép egy kicsit fellélegezhetett, de tényleg csak egy kicsit. Skriba rendre „összebogozta” a hazai védők lábát, Simon Ádám jól irányította a csapatot, de jól játszott Burkus Máté is. Iszlai Bence egyelőre nem találja a helyét új csapatában, Devecseri Szilárd pedig úgy tűnt, nem is keresi. A vépieket többször csak Derdák kapus bravúrja mentette meg a góltól. Egy szögletnél azonban Ő is tehetetlen volt. Az előremerészkedő Kovács Zsolt fejelt a kapujába. A félidő végéig aztán ez az eredmény nem is változott.

A második félidőben sem változott a játék képe. A Haladás támadott, a Vép védekezett. Aztán a második játékrész felétől sok-sok kihagyott Haladás helyzet után, megfordult a játék képe. Egyre több lehetősége volt a hazaiaknak, és ha akcióból nem is, de tizenegyesből még Szép kapuját is bevették. A gól meghozta Törökék kedvét és mindent egy lapra feltéve támadtak. Hiába. Az újabb gólt a Haladás szerezte. Simon Attila másodszor is betalált, ezzel eldöntve a találkozót.

Sikeres volt tehát a Haladás ligacsapatának debütálása. Németh Zoltán pedig vezetőedzőként állt helyt. Az azonban már most biztosnak tűnik, hogy ha a Soproni Ligás és NB II-es csapatokat felvonultató Ligakupát komolyan vesszük, akkor ennél azért több kell.

Akik elmulasztották megnézni a csapatot, még megtehetik jövő vasárnap a Rohonci úton, a Sopron ellen.

A forduló további eredményei:

SVSE-GySEV - MTE 1904 1-4
Csesztreg - Répcelak 0-0
Csorna - Hévíz 1-1
Bük - Tapolca. 6-1
Ajka-Padragkút - Celldömölk 1-2
Lipót - Veszprém 0-3
Sárvár - Badacsonytomaj 1-1

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!