Győzelem a nyitányon

Négyet lőtt a Tóth-csapat.

Jegyzőkönyv

Szombathelyi Haladás II.-Veszprém FC 4-2 (1-1)

Király Sportlétesítmény, 300 néző. Vezette: Jakab.

Haladás II.: Dombó - Angyal, Jagodics B., Hegedűs, Milkó - Jancsó, Rácz, Halmai, Grabant - Vlasics, Kalász.

Gólszerzők: Milkó (10., 1-0), Kalász (56., 2-1), Grabant (66., 3-1), Vlasics (71., 4-1)

Milkó lőtte az első gólt

Az első NB III-as találkozón tíz perc kellett csak az első Hali-gólhoz: Kalász Milán 17 méteres szabadrúgása Milkón pattant olyan szerencsésen, hogy az a veszprémi hálóba került. Sajnos öt perc múlva egy akcióból Hevesi-Tóth szerzett fejesből gólt, és a félidőig már nem is változott az eredmény.

A kiállításig is jobb volt a Kishali

Fordulás után megint csak tíz perc kellett a gólhoz: Szöllőskei a gólba tartó labdát állította meg kézzel, amiért ő piros lapot, Tóth László csapata pedig büntetőt kapott, amit Kalász Milán magabiztosan értékesített. Újabb tíz perc múlva Grabant Bence volt eredményes közelről, majd a 71. percben egy Grabant-Vlasics összjáték végén utóbbi lőtte 16 méterről a Kishali negyedik gólját. Három perc múlva Hanák még szépített, de a szombathelyiek így is teljesen megérdemelten nyerték meg a meccset.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!