Iszlai a Soproni Ligában játszana

Mint arról már korábban beszámoltunk, ma délelőtt aláírta négy évre szóló profi szerződését Iszlai Bence a Szombathelyi Haladás csapatához. Az U19-es válogatott labdarúgó honlapunknak azt mondta, ugyan több ajánlatot is kapott, Ő mégis a zöld-fehéreket választotta. Iszlai a ma délelőtti edzésen csatlakozott társaihoz.

- A nyáron az NB I-ből több csapat is megkeresett, de számomra a szombathelyiek ajánlata volt a legszimpatikusabb. Előzetesen csak jót hallottam a Haliról. Ma délelőtt aztán bemutatkoztam a csapattársaimnak is és tényleg barátságos, nagyon segítőkész volt velem mindenki. Remek játékosok alkotják a csapatot és a körülmények is szuperek. Abszolút pozitívak tehát az első benyomásaim. Szeretnék minél előbb bemutatkozni az NB I-ben, úgy érzem azonban, hogy ez még hónapok kérdése.

Iszlai az U19-es válogatott egyik alapembere
nyugat

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!