Egyszemélyes? Bemutatták a Bajnok Haladás tálat

Ma délután a Pannónia Étteremben a Szombathelyi Haladás vezetői, edzői és játékosai kóstolták meg először az NB2 Nyugati csoportjában elért első hely tiszteletére az étlapra felvett ínyencséget.

A rendkívüli sajtótájékoztatón először a Sport Life média képviselője köszöntötte az egybegyűlteket és gratulált a bajnoki címhez, sőt ajándéktáskákkal is kedveskedett a jelenlévőknek, amibe belekukkantva Kuttor Attila egy kicsit elszomorodott, hiszen neki piros reklám póló jutott. Gyorsan feltalálta azonban magát, és kihasználva Csertői Aurél vezetőedző lankadó figyelmét, kicserélte azt egy feketére. Időközben megérkezett Andorka Péter és Nagy Gábor is, akiknek vezérletével a szombathelyiek tegnap megnyerték az Magyar Egyetemek és Főiskolások Országos Bajnokságának labdarúgó döntőjét. Aztán megérkezett a Bajnok Tál is, amire rápillantva Tóth Norbert viccesen megkérdezte: ez egyszemélyes ? Ha Önök nem értik, ebben hol a vicc, javasoljuk nézzék meg képgalériánkat.

Haladás vacsora a Pannónia étteremben
Haladás fatale
Lovagi Milán

Az impozáns méretű tál aztán elsősorban az Andorka Csertői tengelyen mozgott, legjobban pedig talán Csontos Zoltán járt, aki ilyenkor azért egy-egy darab húst letudott csenni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!