Kenesei Krisztián, a Szombathelyi Haladás csatára a szombati, Diósgyőr elleni 0-0-ás meccs első félidejében megsérült. A zöld-fehérek rutinos támadójának aláfordult a bokája.
– A DVTK elleni bajnoki tizedik percében Elek Ákos elég rossz üteműen próbálta tőlem elvenni a játékszert – kezdte Kenesei. – Ahogy próbáltam ellépni, sajnos leragadt, és aláfordult a bal bokám. Az orvosok részleges elülső bokaszalag-szakadást diagnosztizáltak. Ezt a hetet, illetve a hétvégi bajnokit még mindenképpen ki kell hagynom, pihennem kell. Az orvosok és én is abban reménykedünk, hogy jövő héten a Paks ellen már pályára tudok lépni. Annyira tehát nem súlyos a sérülésem. Bízom a mielőbbi felépülésben – zárta szavait Kenesei Krisztián.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!