Kenesei nem fogja elkapkodni

A Haladás sérült csatára március végén már játszani szeretne.

Február elején műtötték meg Kenesei Krisztián évek óta rakoncátlankodó Achillesét. A beavatkozás sikeres volt, a kiváló támadó a megfelelő ütemben halad a felépüléssel. A korábbi válogatott csatár honlapunk érdeklődésére elmondta, hogy lassan a kocogást is elkezdheti, három hét múlva pedig már a pályán szeretné segíteni a zöld-fehéreket.

- A varratszedés után múlt héten elkezdtem biciklizni. Konditerembe is járok, a héten már tapostam. A hét vége felé már szeretném a kocogást is elkezdeni – mondta a 36 éves támadó. - Napról-napra egyre többet fogok dolgozni, erősítem a lábam. Meglátjuk, hogy mire lesz olyan állapotban, hogy a csapattal tudjak edzeni. Nyilván szeretnék minél előbb visszatérni a pályára, de nem akarom elkapkodni a dolgot. Nem szeretnék abba a hibába esni, hogy esetleg túl korán kezdem el a munkát. Remélem, hogy két-három héten belül már ott tudok lenni a csapat közelébe, onnantól kezdve pedig a vezetőedző dönti el, hogy számol-e velem. Mindenesetre én azon vagyok, hogy minél előbb hadra fogható legyek. Szeretnék játszani, gólokat rúgni, és segíteni a Haladást a jó szereplésben. Mindent megteszek ennek érdekében, szerintem március végére leszek olyan állapotban, hogy tudjak játszani.

Március végétől újra a pályán bizonyítana Kenesei
Bonyhádi Zoltán

- Milyen volt kívülről látni a Siófok elleni tavaszi nyitómérkőzést?

- Nehéz a szombati meccsről bármit is mondani, hiszen nagyon rossz volt a pálya talaja. Az első félórában kihagytunk három elég nagy ziccert, többek között egy üres kaput is. A foci törvénye, hogy ilyenkor az ellenfél a semmiből rúg egy gólt, ez be is következett. Nehéz találkozó volt, de igazából mindenki erre is számított. Nem sziporkázott a gárda, de a lényeg, hogy nyertünk és a zsebünkben van a három pont. Innentől kezdve abszolút nem kell idegeskedni, ezzel most olyan biztos pozícióban van a csapat, hogy nem kell aggódni. Mostantól csak azt kell figyelembe venni, hogy minél előbbre végezzünk a tabellán - mondta Kenesei Krisztián.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!