Jó kis meccs, pontosztozkodás

Helyenként magas iramú, eseménydús találkozót vívott egymással a Haladás Sopron Bank és a KTE-Ereco. Több lehetősége volt a szombathelyieknek, de nem sikerült itthon tartani a három pontot.

Rögtön egymásnak ugrottak

Nem volt tili-toli, nem volt ismerkedés, azonnal rátértek a lényegre a fiúk. Inkább Hali-helyzeteket láttunk az első negyedórában, bár Litsinginek is volt egy alakítása, ám csúnyán fölé durrantott. A 18. percben aztán már gólnak örülhettünk: Kenesei lövésénél láthattuk a harmadik Németh Gábor-bravúrt, ám a kipattanónál Goran Vujovic érkezett és szerezte meg első Rohonci úti gólját. Sokáig nem örülhettünk, két perc múlva egy középreadott labdát a védőink éppen Bertus elé tették, aki köszönte szépen és három lépésről a kapuba emelt, 1–1.

„Hülye vagy, hülye vagy!”

A bekapott gól után sem állt le a Hali, Kenesei szabadrúgását Tóth Péter fejelte a léc alá – a dolog szépséghibája, hogy lest jelzett az asszisztens. Ebben az esetben vélhetően igaza lehetett (bár nem ültünk vonalban), ám amikor két perc múlva tévesen állította Vujovicot a lengetésével, akkor kiszakadt a „Hülye vagy!” rigmus a hatezer főnyi közönségből. Igazán nagy helyzetet már nem tudott egyik csapat sem kialakítani, így iksszel mentünk pihenőre.

Jó játék

Félidőben egy legendát láthattunk a pályán: a névadó szponzor által szervezett játékban 11-est rúghattak a drukkerek Hegedűs Péternek, akin – amint azt láthattuk – továbbra sem fog az idő.

Szombathelyi Haladás FC - Kecskemét FC
A Hali két gólszerzője: Balogh és Vujovic
Unger Tamás
Gyengébb kezdés, majd gólok

A második játékrészre visszaesett az iram, de a félidő felének letelte után mégiscsak megjöttek a gólok. A 73. percben Kenesei szabadrúgását Balogh Béla izomból lőtte a saját kapujába, majd négy perc múlva Mohl durrantott 22 méterről Rózsa kapujának bal felébe. Az utolsó tíz percet megnyomta a Haladás. Kenesei szabadrúgásánál Németh Gábor a kapufa segítségével mentett, de Tóth Péter fejesét is kitolta a léc alól. A csereként beállt Irhás is kapott egy jó labdát, de emelés helyett laposan lőtt, amit a vendégkapus megint csak hárítani tudott.

Összegzés

A Haladás Sopron Bank játékosai előtt adódott több lehetőség, de Németh Gábor nagyszerűen védett ma. A Kecskemét kontráiban mindig benne volt a veszély. A szombathelyiek álltak közelebb a győzelemhez, de a kapu előtti pontatlanság miatt meg kellett elégedni az egy ponttal.

Játékosról-játékosra

Rózsa Dániel nem tehetett a bekapott gólokról, egyébként magabiztosan tette a dolgát. Búrány Zoltán megoldotta a jobb-bekk posztot, igyekezett a támadásokba is bekapcsolódni. Guzmics Richárd jól előzte meg a vendégcsatárokat, de az első gólnál olyan peches piszkált bele a labdába, hogy az pont Bertus elé került. Korolovszky Gábor tanárian dolgozott – amióta játszik idén, most kapott először két gólt az együttesünk. Tóth Péter levette a pályáról a bajnokság eddigi szakaszában fickándozó Gyurcsót. Iszlai Bence szürke eminenciásként tette a dolgát, Kovács István ma nem tudott annyi cselt csinálni, mint egyébként. Nagy Gábor beadásai nem voltak elég pontosak, pedig a futásmennyiségére most sem lehetett panasz. Halmosi Péter legyőzte az erőgép Maynardot, holnap pedig már Egervári Sándornál készülhet. Vujovic Goran megint gólt szerzett – lehetett volna kettő vagy három is. Kenesei Krisztiánnak nem volt szerencséje: az előkészületekkel nem volt gond, ám nem tudott Németh Gábor eszén túljárni. Irhás Ignác ziccert rontott, de taktikai faultjával megakadályozott egy veszélyes kontrát. Oross Márton növelte NB I-es mérkőzéseink számát.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!