Mezőkövesdre utazik a Hali

Újabb hatpontos találkozó jön. Mindkét csapat jó formában van.

Mezőkövesdre látogat a Szombathelyi Swietelsky-Haladás: a szombaton 17 órakor kezdődő találkozót az Erdős József irányította játékvezető-csapat fogja vezetni.

Hat meccs óta veretlen a Mezőköves
Vágvölgyi Bálint

A mezőkövesdiektől távozott három meghatározó játékos: Tomás Tujvel, Marek Střeštík és Lazar Veszelinovics. Ők összesen 48 bajnokit játszottak az ősszel. Visszatért a klubhoz a kapus Horváth Tamás, de a legnagyobb "visszaigazoló" Bognár István, aki a Ferencvárosnál kapott minimális lehetőség miatt választotta ismét a matyóságiakat. A borsodiakhoz igazolt a korábbi szombathelyi kerettag Tarczy Pál, aztán a Diósgyőr-Zalaegerszeg utat bejáró Oláh Bálint, valamint négy külföldi játékos: a szerb Sztefan Drazsics, a horvát Matija Katanec, a szlovák Patrik Misák és a kameruni Fabrice Onana. A törökországi Belekben is készülő Mezőkövesd mindössze két előkészületi mérkőzését veszítette el, ellenben legyőzte a Csornomorec Odesszát, a Pirin Blagoevgradot és a Sahtar U21-es csapatát is. A bajnokságot sem kezdték rosszul: a Puskás Akadémiával 0–0-át játszottak otthon, míg idegenben legyőzték az Újpestet 3–2-re.

Kuttor Attila együttese a múlt heti győzelmével sorozatban a hatodik bajnoki meccsén maradt veretlen az élvonalban. A klubrekord hét veretlen mérkőzés, 2016 őszéről.

A Haladás a Vasas elleni győztes meccs után csendesen készült a folytatásra, pedig elég régen, még 2015-ben nyert utoljára együttesünk legalább három góllal. A Lubos Kamenár által "elintézett" Mészáros Karol orrtörése a körülményekhez képest jól van: ha lehetőséget kap a felvidéki játékos Michal Hipptől, akkor álarcban robotolhat a középpályán. Németh Márió meggyógyult, Németh Milán eltiltása letelt, így közel komplett kerettel dolgozhatott a héten a szakmai stáb.

A zöld-fehérek pénteken még edzenek egyet és három órakor indulnak el Mezőkövesdre, ott alszanak a Balneo Hotel Zsóryban.

Ahogy azt a szezon előtti beharangozónkban hangsúlyoztuk: a bennmaradáshoz kulcs lehet a hat hazai találkozó, valamint az összesen öt mérkőzés, amelyek a "hatpontos" kategóriába kerültek. Ebből az első, a Vasas elleni győzelem megszületett. Most következik a második extra fontos találkozó, és nagyon bízunk abban, hogy ismét sikeres lesz a Hipp-csapat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!