Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága mai ülésén arról határozott a Szombathelyi Haladás – Diósgyőri VTK mérkőzéssel kapcsolatban, hogy a Haladást szurkolói által elkövetett, másokat etnikai hovatartozásukra tekintettel becsmérlő, hátrányosan megkülönböztető rigmusok skandálása miatt egy soron következő hazai NB I férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésén a Haladás Stadion „B33” jelű szektorának lezárására kötelezi.
Ez azt jelenti, hogy a december 15-i, DVSC elleni mérkőzésen ebbe a szektorba (a B-közép belváros felőli széle) nem adhat el jegyet a klub, a szektor zárva lesz.
(Címlapképünk illusztráció.)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!