Illés Béla a közös pont. Hali - MTK a Rohonci úton

A Szombathelyi Haladás a hétvégén az MTK-t fogadja. A két csapat leginkább Illés Béla személye miatt rendelkezik közös múlttal, hiszen a "legnagyobb király" mindkét helyen sok örömet szerzett szurkolóinak. De természetesen a két csapat közös múltja korábbra nyúlik vissza, mint Illés pályafutása.

A régmúlt

A zöld-fehérek első NB1-es szezonjukban már találkoztak a kék-fehérekkel, akiket akkoriban Hungáriának hívtak. Sok örömünk nem volt azokon a találkozókon. 5-0-ra és 5-3-ra kikaptunk. Pontot az 1939-1940-es bajnokságban sem sikerült szerezni. 7-2-re és 2-1-re kaptunk ki. A világháború alatt 1940 és 1944 ősze között a fővárosi csapat nem szerepelhetett a bajnokságban, így legközelebb 1945. augusztus 12-én, a Rohonci úton, hétezer néző előtt játszott edzőmérkőzést egymással a két csapat. Megszületett az első Haladás győzelem. A Büki József - Németh II. István, Tölgyesi (Leitgeb) József - Kulcsár Ferenc, Orbán László, Kovács III. Ferenc - Koroknai Géza, Varga I. Ferenc, Szabó Imre, Fejes László, Lovász Lajos összeállítású gárda 4-2-re verte meg az MTK-t. Az előkészületi mérkőzésen nyújtott remek teljesítménye alapján, Szabó Imre lehetőséget kapott a magyar nemzeti tizenegyben való bemutatkozásra is. A Haladás első válogatott labdarúgója ott volt 1945. augusztus 20-án, Budapesten, az Üllői úton, amikor válogatottunk 5-2-re legyőzte az örök rivális Ausztria együttesét.

A háború és 1956 között

A következő időszakban figyelni kell a sporttörténeti könyveket, ha Haladás - MTK derbit keressük. Ilyet nem találunk, ugyanis mi többnyire Szombathelyi Törekvés és Szombathelyi Lokomotív néven indultunk. A kék-fehéreket pedig előbb Textilesre, majd Budapesti Bástyára és Vörös Lobogóra is keresztelték. De legalább már voltak szombathelyi sikerek is. Háromszor sikerült 2-0-ra, kétszer 2-1-re és egyszer 1-0-ra nyerni, de izgalmas lehetett az 1945/46-os 4-6 vagy az 1952-es 3-5 is...

Tömegjelenet egy 2003. szeptember 13-án lejátszott Haladás - MTK találkozón

A '70-es évekig

A Rohonci úton játszották a legnagyobb gólkülönbségű találkozót, hiszen 1957 tavaszán 8-1-re tudott nyerni az MTK. Tíz éves nyeretlenség után 1967-ben nyert ismét a Haladás. Ez volt az az év amikor 4 szezon után jutott vissza a Haladás az NB I-be. 1-0-ra győztünk a Rohonci úton. Ezt követően hatszor döntetlent játszott egymással a két csapat.

Jó sorozat

Az 1967 és 1987 közötti 20 év alatt mindössze egyszer sikerült a győzelemért járó két pontot elvinnie az MTK-nak Szombathelyről. A legnagyobb különbségű Hali-siker 1982/83-ban volt, amikor 7-1-re győzte le a kék-fehéreket csapatunk. Ezen a mérkőzésen Dobány háromszor „köszönt be", Hegyi, Nagy, Szabó és Fitos pedig egyszer-egyszer. Az 1988/89-es szezonban már kettő helyett három pont járt a győzelemért, döntetlen esetén pedig 11-es rúgások következtek. Aki ebben a "szétlövésben" nyert, az két, aki veszített, egy pontot kapott. Ez a szabály a két csapat vasi találkozóján életbe is lépett, 0-0 után a bűntetőpárbajt az MTK nyerte.

Az elmúlt tíz év meccsei

Az 1998/99-es szezonban, aki kicsit elkésett a meccsről, azt hihette, az eredményjelző tábla bekattant. Öt perc után ugyanis Kocsis és Balog góljaival már 2-0-ra vezetett a szombathelyi csapat! A Mihalecz-együttes a Németh - Varga, Tóth M., Zugor, Koller - Bonchis, Vidóczi (Nagy Cs. a 78.), Kovács S., Balog - Plókai (Balassa a 67.), Kocsis (Fehér a 63.) összeállításban játszott, a vendégeknél Illés Béla és Kenesei Krisztián szerepelt. Illés a 61. percben gólt lőtt, így 2-1 lett avége a Halinak. Ezek után előbb 0-4, majd 0-5 következett, de a 2001/2002-es bajnokságban megszületett az ezidáig utolsó Haladás-győzelem is. 2002. április 23-án, Szabó Zsolt játékvezetése mellett (most is ő lesz a bíró), a Hali a Takács T. - Kaj, Flávio Pim, Juhász, Selymes - Somfalvi (Nagy G. a 77.), Tóth P., Leandro (Czeglédi a 85.) - Fred (Alex az 57.), Preisinger, Halmosi összeállításban 3-0-ra győzött. Leandro kettő, Fred pedig egy gólt rúgott. A Lombard-érában 1-1 lett a Rohonci úti meccs, a gólt Tüske Roland szerezte.

Összesített mérleg:  92 mérk.  25 győz.   22 dönt.   45 ver.   121-188

1936-1956 között: 26 mérk.   6 győz.   2 dönt.   18 ver.   35-68

1957-2004 otthon: 34 mérk.   13 győz.   12 dönt.   9 ver.   46-44

1957-2004 idegenben: 32 mérk.   6 győz.   8 dönt.   18 ver.   40-76

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!