Újabb létfontosságú meccs

A Haladás szombaton az MTK-t fogadja.

Csütörtök reggel sok mindent történt a magyar labdarúgásban. Kiderült (amit mi végig tudtunk), hogy Király Gábor ajkát semmilyen trágárság nem hagyta el a Ferencváros elleni meccsen: persze az ügy "értelmi szerzője", azaz Karakó Ferenc játékvezető azóta is vígan "viperázik" az NB I-ben az alapvonalon, illetve még az NB II múlt heti rangadóját is ő vezethette.

Aztán érkezett egy MTK-s közlemény, miszerint vírusfertőzés futott át a csapaton (később megjelent, hogy az utánpótlás-együtteseknél is), nem tudnának kiállni a szombathelyi meccsen, és kérik, hogy a meccset április 23-ra vagy 24-re halassza el a szövetség. Az azóta eltelt időben pedig annyira "telesírták" a magyar sportsajtót, hogy a ma reggeli hírt (miszerint az MLSZ nem engedi a halasztást) mindenki úgy kommentálja, hogy ez a piszok Haladás, még arra sem képes, hogy hozzájáruljon a hasmenéses MTK elleni találkozó máshová pakolására. Nos, azért ez nem ilyen egyszerű. Nézzük a tényeket:

  • a Haladás legfeljebb megkérdezték, hogy belemenne-e a halasztásba
  • az MTK javaslata az április 23-ra (vagy 24-re) felháborító. Legalább a sorsolást nézték volna meg! Április 20-án Debrecenbe látogat a Hali, 27-én pedig Kisvárdára. Ez a két túra 1900 km. Elhisszük, hogy "Pestről" minden közel van, és a Fradi elleni meccsükre villamossal is el tudnak utazni, de ez azért "picit" nagyobb távolság
  • miért tart egy NB I-es csapat 26-28 fős keretet? Menjünk vissza 1950-be, amikor egy adott tizenegyet szétrobbanti sem lehetett?
  • közleményükben még csak nem is utalnak arra, hány játékost érinti a betegség. Viszont akinél észrevették a bajt, az két napon belül meggyógyult
  • az MTK a hátralévő hat forduló alatt - reálisan nézve - sem a dobogó közelébe nem kerülhet, sem nem veszélyeztetheti a kiesés réme
  • Szóval megindult egyfajta lelki hadviselés is a Haladás ellen, amiből nem lesz könnyű jól kijönni. A Halinak létfontosságú ez a meccs. Persze egy ilyen hír, amikor azt sem tudni pl. egy taktikai megbeszélés kapcsán, hogy ki is fog játszani az ellenfélnél, jól összezavarhatja a fejeket - ez az, amit a Horváth Ferenc vezette stábnak kezelnie kell. Miközben a Haladás tábora nagyon készül a meccsre: elővételben ezer jegy már gazdára talált. És a továbbra egységes Haladás szurkolói közösség pedig arra kapacitálja a szombathelyi érzelműeket, hogy minél többen jöjjenek ki a találkozóra. A mieinknél eltiltás miatt Priskin Tamás fog hiányozni.

    Hogy Lucsánszky Tamás milyen kerettel érkezik, és milyen csapatot állít ki, az ugye kérdéses. A meccs szombaton 17 órakor kezdődik a Rohonci úton. Van miért visszavágnunk: az MTK vette el a Haladás Sportkomplexum veretlenségét (2–1-re nyertek a nyáron), míg ősszel az Új Hidegkuti Stadionban 4–0-ra győztek a kékek.

    Nem lesz jó idő, öltözzenek fel rétegesen. Ennek ellenére bízunk a katlanhangulatban.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!