Sima győzelem tíz emberrel is

Hiába játszott a 43. perctől tíz emberrel a Haladás II, így is simán győzött az együttes a jó hangulatú kőszegi mérkőzésen.

Kőszeg - Haladás II 1-4 (0-1)

Kőszeg, 300 néző. Vezette: Bálintfi.

Haladás II: Mursits - Bezdi D., Szeles, Nagy Z. (Labát, 77.), Devecseri - Lattenstein (Hanzl, 64.), Iszlai, Obric - Ugrai, Fodrek, Simon A. (Gugcsó B., 44.). Vezetőedző: Csertői Aurél.

Gólszerző: Őry (89., 1-4) il. Lattenstein (45., 0-1), Fodrek (50., 0-2; 81., 0-4), Ugrai (63., 0-3)

A találkozó legelején Fodrek Branislav volt a Haladás legaktívabb játékosa. A 10. percben centerposzton vette át a labdát, lefordult védőjéről és jobbal alig lőtt mellé. Az első negyedóra végén Fodrek ugratta ki Ugrait, aki ziccerben hibázott. A 34. percben a hazaiak nagy bedobását követően Bezdi fejelte ki a labdát a kapu torkából. Helyzetre helyzet volt a válaszunk, ám a 36. percben Ugrai léc alá tartó lövését Molnár ütötte ki. Öt perc volt már csak hátra a félidőből, amikor Simon Attilát rúgták vádlin: le is kellett cserélni a Haladás támadóját. A 43. percben Devecseri rúgott bele ellenfelébe - a játékvezető azonnal kiállította a védőnket. Az emberhátrány azonban gólt eredményezett: Obric dobta ki a labdát jobbra, Ugrai centerezését pedig Lattenstein belsőzte a hálóba, 0-1.

Fordulás után Ugrai került ziccerbe, de ez is kimaradt, három perc múlva azonban megszerezte a Haladás a második találatát. Bezdi ment el a jobb oldalon, középreadását Táncsics röviden fejelte ki, Fodrek pedig 10 méterről az üres kapuba lőtt, 0-2. A 63. percben már nem rontotta el a ziccert Ugrai Roland: Iszlai kiugratását követően okosan lőtt a kapu bal felébe, 0-3. A 76. percben Obric 38 méteres szabadrúgása a felső lécen csattant: a kivágódó labda 30 méterre pattant le a kaputól. A 81. percben Fodrek kapott labdát a bal oldalon, a 16-os sarkáról ballal nagy gólt lőtt a hazaiak hálójába, 0-4. A 89. percben szépített a Kőszeg, Őry a 16-os bal sarkáról emelt a hosszú sarokba, 1-4.

A találkozó üde színfoltja volt a hazaiak fúvószenekarral és dobbal megerősített tábora - remek hangulatot teremtettek. A szombathelyi csapatban Obric, Fodrek, Szeles és Bezdi teljesítménye volt dicséretes.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!