A vasárnapi Ferencváros – Szombathelyi Haladás mérkőzés 61. percében megsérült Sipos Norbert, akit az eset után le is kellett cserélni.
A futballista hétfőn kórházban volt, ahol kiderült, hogy szerencsére nincs szakadás, csak meghúzódott a szalag, és megzúzódott a bokacsontja.
A zöld-fehérek hétfőre szabadnapot kaptak Aczél Zoltán edzőtől, a csapat első, kedd délelőtti edzésén azonban még nem tudott részt venni Sipos. A hétvégi, Debrecen elleni játékára azonban van esély.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!