A Sopron Bank lehet a Haladás névszponzora

Az utolsó simítások vannak hátra a felek között. Tízmilliót jelentősen meghaladó összegről van szó. De mi lesz a csapat új neve?

A www.haladasfc.hu információi szerint – más lapértesülésekkel ellentétben – még nem született meg a végleges megállapodás a Szombathelyi Haladás és a Sopron Bank között.

A felek közel vannak a megállapodáshoz, a szerződés létrejöttében mindenképpen meg kell említeni egy „törzsszurkolói” szálat és az is biztos, hogy tízmillió forint feletti lesz a támogatás összege.

Úgy tudjuk, a legfontosabb kérdés, amiben még meg kell egyezni, hogy mi legyen a névhasználati sorrend. Felmerülhetett a kérdés - emlékezve a "sörös" cégek NB I-es támogatására -, hogy az OTP Ligára keresztelt első osztályú bajnokságban szerepelhet-e más bank, mint névszponzor. Az MLSZ-től kapott információk alapján igen, azaz a Csányi Sándor vezette szervezet nem gördít akadályt a Sopron Bank szombathelyi szerepvállalása elé.

A csapat neveként a Sopron Bank-Haladás és a Szombathelyi Haladás-Sopron Bank (rövidítve: Haladás-Sopron Bank) verziók vetődtek fel – minden bizonnyal a jövő heti taggyűlés bólinthat rá erre is, és akkor írhatják alá a szerződést. A megállapodás a 2011/2012-es szezonra szól.

A Sopron Bank évek óta támogatja a Szombathelyi Haladás: eddig ezt a Haladás Marketing Kft.-n keresztül tette meg. Most azonban – információink szerint több, más sportág első osztály csapatát megelőzve – névszponzorként támogathatják a Haladást. Nem született döntés még arról, hogy a mezen hol és mekkora felületet kaphat a Sopron Bank.

Névszponzorok

Haladás-Milosként szerepelt először névszponzorral a zöld-fehér együttes: a Milos Sped 1997 és 1999 között két NB I-es bajnokságon át támogatta a Halit. Előbb tizenharmadikként, majd tizennegyedikként végzett a Haladás-Milos a 18 csapatos bajnokságban.

Napra pontosan tíz évvel ezelőtt, 2001. júliusában kötötte meg az MSC Hungary Kft.-vel a névszponzori szerződést a Haladás, és s.Oliver-Haladás néven játszotta le a 2001-2002-es szezont. A balszerencsés bajnokságban kiesett a csapat, és a Magyar Kupa döntőjében az utolsó percben kapott góllal szenvedett 1-2-es vereséget.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!