Dicséretes átlagnézőszám Sopronban

A Haladás volt az idény egyetlen csapata, amelyik végig "messzi idegenbe" kényszerült.

Hatodik helyen zárt az OTP Bank Ligában a Szombathelyi Swietelsky-Haladás. A vasiak Sopronban játszották le a szezon hazai mérkőzéseit. A 2015/2016-os bajnokságban is az első hatban végzett a Hali, így több hazai mérkőzésre volt jogosult. Ugyanis az elmúlt két évben 33 találkozót játszanak az NB I-ben, és ebből az a csapat szerepelhet eggyel többször, azaz 17-szer hazai környezetben, amelyik az első hatban végez. Ez alapján a 2017/2018-as bajnokságban a Honvéd, a Videoton, a Vasas, a Ferencváros, a Paks és a Haladás játszhat majd 17 hazai találkozót, a többiek pedig 16-ot.

Több csapat sem szerepelhetett a mostani bajnokságban végig hazai pályán, így a Videoton, a Vasas, az Újpest, a Diósgyőr, az MTK és a Haladás sem. Csak a Videoton és a Haladás játszott "végig" idegenben, azonban míg a fehérváriaknak saját megyén belül volt otthonuk, addig a zöld-fehérek és hű szurkolóik 73 km-t utaztak kéthetente.

Az átlagnézőszámot tekintve a Ferencváros végzett az élen (6721 fő), míg a DVSC lett a második (3407 fő) és a Diósgyőr a harmadik (3279 fő). Háromezer feletti átlagnézőszáma volt a Vasasnak is (3053), bár ehhez hozzátartozik az is, hogy több esetben (még a Fáy utcában) csak becsült nézőszám került megadásra. A Haladás átlagnézőszáma 1769 fő, ami a "hazai pálya" távolságát tekintve dicséretes. Ezzel megelőztük az ősz közepe óta tényleg otthon játszó MTK-t, valamint a Paksot és a Gyirmótot is.

Átlagnézőszám

Az Új Rohonci úti stadion építésének folyamata azt jelenti, hogy remélhetőleg az őszi szezon közepén már fogadhatja a Hali-drukkereket, akik valódi oroszlánbarlanggá varázsolhatják a létesítményt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!