A mérkőzés első felében valamelyest a Haladás futballozott mezőnyfölényben, lehetősége is volt a vezetés megszerzésére, de nem élt vele.
A paksiaknak kényszerű cserét kellett végrehajtaniuk, mivel Papp és Golodjuk összefejelt, utóbbit pedig nyakmerevítővel és vérző fejjel vitték le a pályáról.
Az egyaránt bennmaradásért küzdő csapatok alapvetően óvatosan szőtték támadásaikat, komoly helyzetük viszont csak a szombathelyieknek volt, akik a játékrész végén nyomás alatt tartották a vendégkaput, de nem tudtak előnyt szerezni.
A folytatásban is a biztonságra helyezték a hangsúlyt az együttesek, továbbá ugyanúgy szinte csak a Haladás előtt adódott gólszerzési lehetőség, de az sem gyakran. A hazaiak aztán a Lenzsér kezezése után megítélt büntetőből Priskin révén előnybe kerültek.
A paksiak hátrányban sem tudtak újítani, így a Haladás biztosan őrizte minimális előnyét, de az utolsó pillanatban Remili szögletből csavart a kapuba, aminek köszönhetően csapata rendkívül fontos pontot mentett, míg a Haladás reménytelennek tűnő helyzetbe került.
(MTI)
Az biztos, hogy a Haladás helyzete egyre nehezebb, mivel a tabellán közvetlenül előtte álló Kisvárda és a Diósgyőr is győzött ma. A Haladás lemaradása így öt pontra nőtt a 11. helyen álló Diósgyőrrel szemben. Még két forduló van hátra.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!