Horváth Ferenc első meccse jön

Igaz, Horváth Ferenc nélkül.

Szombaton megkezdi szombathelyi munkásságát Horváth Ferenc. Vagyis... A 2017/2018-as kiírásban az utolsó fordulóban drámai körülmények között dőlt el, hogy az általa vezetett Balmazújvárosnak kell búcsúznia - nem pedig annak a Diósgyőrnek, akiket háromszor is legyőzött a csapatával. A nyilatkozatában kitért arra, mennyire sportszerűtlennek tartja a Videoton viselkedését (a már bajnok fehérváriak finoman fogalmazva is csikócsapattal álltak ki a miskolciak otthonában, és 2–1-re ki is kaptak), ami miatt az MLSZ egy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a szakembert. Ez pedig az NB I-re szól, így most kell kihagynia a találkozót.

Így minden bizonnyal a Desits Szilárd-Szamosi Tamás duó irányít majd a kispadokról. A Haladás ellenfele a Paks lesz: Csertői Aurél csapata nehezen indult be, de aztán szép sorozatot építettek. Jelenleg a hatodik pozícióban állnak, kétszer annyit pontot gyűjtve, mint a Haladás. Öt meccse veretlenek, utolsó két találkozójukon még gólt sem kaptak.

A Haladásnál a kulcsjátékosok közül továbbra is kérdéses Kovács Lóránt szereplése, míg Bosnjak Predrag még mindig nem jött rendbe.

A mérkőzés szombaton 17 órakor kezdődik, az M4Sport élőben fogja közvetíteni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!