Vége Rabusic szezonjának

Dejan Karan eltörte a Haladás cseh csatárának lábát.

Első idegenbeli győzelmét arra a Szombathelyi Swietelsky-Haladás a 2018-as esztendőben. A Diósgyőrt Mezőkövesden tudta legyőzni a zöld-fehér csapat: Mészáros Karol és Kovács Lóránt találataira csak Ugrai Roland tudott válaszolni, így a Hali 2–1-re győzött. A mérkőzés után az ex-szombathelyi válogatott csatár felháborodottságának adott hangot, mert úgy látta, két alkalommal is büntetőt kellett volna kapnia a DVTK-nak. Hogy ez jó meglátás-e a támadó részéről, azon lehet elmélkedni. Azonban azon, hogy el lehet-e törni az ellenfél játékosának lábát, talán sosem. A legfontosabb lenne a játékvezetők részéről, hogy védjék a játékos testi épségét: ez elmaradt, Dejan Karan mindössze sárga lapot kapott miután lemészárolta Michael Rabusicot.

Nem csoda, hogy Michal Hipp panaszkodott, a Haladás vezetőedzőjének háromszor is kényszerből kellett cserélnie a DVTK elleni mérkőzésen (2–1). A szakembernek Jancsó Andrást a 6., Michael Rabusicot a 31., Bosnjak Predragot pedig a 66. percben kellett lehoznia - írja a Nemzeti Sport.

Michael Rabusic járt a legrosszabbul, cseh csatárunknak sajnos eltört a sípcsontja a bokája felett Dejan Karan belépője után

– mondta Tóth Miklós, a Haladás ügyvezetője. –

A diósgyőri védő páros lábbal lépett be, nagyon csúnya szabálytalanság volt. Támadónknak – aki erőssége a csapatunknak, mert tízből nyolc labdát megtart, s a Debrecen ellen szép gólt szerzett – már be is gipszelték a lábát. Hat hétig lesz rajta a rögzítés, vagyis neki befejeződött a szezon. Nagyon sajnálom, főleg mert másik csatárunk, Myke Ramos combizma beszakadt, így klasszikus csatárnak egyedül David Williams maradt. Jancsó András az ágyékát fájlalta, még nem derült ki pontosan, mekkora a baj, míg Bosnjak Predrag eddig is bajlódott a combjával – szombaton a szünetben jelezte, hogy nem az igazi, de folytatta, aztán mégis le kellett kéredzkednie a pályáról. Szerencsére megelőztük a nagyobb bajt, a jelek szerint már a következő fordulóban játszhat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!