Sikeres együttműködés

A Haladás névadója, a Sopron Bank jónak értékeli a közös munkát, mert jó visszajelzéseket kapnak a városlakóktól.

Ma délelőtt sajtótájékoztatót tartott a Sopron Bank. Mint ismert, a cég a Haladás névadó szponzora.

– Az eddigi időszakot sikeresnek értékeljük – mondta Ávár Zsolt, a Sopron Bank területi igazgatója. – Pozitív visszajelzéseket kaptunk. Jól sikerült az első Talk Show is, amit az Old Postban tartottunk, szorosabbra fűzzük a kapcsolatot a gencsapáti gyerekotthonnal, jól együttműködünk a Szurkolói Körrel.

A Haladás Sopron Bank együttműködésnek ezzel még nincs vége. Hétfőtől a karneválhoz szorosan kapcsolódva felbukkannak Haladás focisták. Aki készít egy közös fényképet és elküldi a Haladás Sopron Bank közös facebook oldalára, majd a szerencse is mellé áll, a Haladás-Kecskemét meccs szünetében részt vehet egy tizenegyes rugó versenyen.

Kérdésünkre Ávár Zsolt elmondta, hogy az együttműködés kapcsán rengeteg pozitív visszajelzést kaptak és bíznak benne, hogy üzletileg is sokat segíthet az együttműködés.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!