Haladás-Sopron Bank

Sajtótájékoztatón jelentették be a szombathelyi labdarúgócsapat új névadó szponzorát. Bár a megállapodás egy évre szól, hosszabb távra terveznek a felek.

Ma délután a Király utcában aláírásra került a Szombathelyi Haladás és a Sopron Bank közötti szponzori szerződés. Ennek értelmében a zöld-fehérek a 2011/2012-es szezonban Haladás-Sopron Bank néven szerepelnek.

A támogatói összeg a felek megállapodása szerint nem került nyilvánosságra.

A vendéglátók megadták a módját a délutánnak, a pénzintézet csinos kolléganői Haladás mezben fogadták a sajtó képviselőit. Persze ez nem is csoda, hiszen ahogy Ávár Zsolt törzsszurkoló, a Sopron Bank munkatársa is fogalmazott, mindannyian évek óta nagy Hali szurkolók.

Haladás - Sopron Bank sajtótájékoztató
Thomas Radil és az ajándék mez
Vágvölgyi Bálint

Elsőként Thomas Radil, a 2003-ban alakult Sopron Bank vezérigazgatója szólalt fel. Magyarul.

– Óriási megtiszteltetés a Sopron Banknak, hogy névadó szponzora és támogatója lehet egy olyan patinás klubnak, mint a Haladás. Bankunk nem teljesen ismeretlen a szombathelyi szurkolók számára, hiszen évek óta támogatjuk a csapatot. Megvizsgáltunk több lehetőséget, több együttes közül választottunk, és végül a Haladás mellett döntöttünk. Bízunk benne, hogy hosszú távú kapcsolat jön létre az egyesület és pénzintézetünk között. Reméljük, hogy támogatásunkkal mi is hozzájárulunk a Hali minél jobb eredményéhez. Nekem egyébként nagyon tetszik a Haladás név, mert már ez is azt a dinamikát tükrözi, amit a Sopron Bank a régióban felmutat – mondta Thomas Radil, aki a klubtól ajándékba kapott egy névre szóló mezt.

Tóth Miklós, a Haladás ügyvezetője elmondta, bár a szerződés csak egy évre szól, hosszabb távra terveznek a felek.

– Mindkettőnk számára előnyös szerződés született. Hangsúlyozzuk, hogy ez nem egy támogatás, hanem ez egy marketing szerződés. A Sopron Bank tényleg egy népszerű csapatot választott, bízunk benne, hogy nekik ez majd több Hali szurkoló ügyfelet jelent. Egyelőre egy éves szerződést kötünk, de bízunk benne, hogy ez a kapcsolat gyümölcsöző lesz és még több lehetőséget kínál majd a jövőben.

Haladás - Sopron Bank sajtótájékoztató
Hosszabb távra terveznek
Vágvölgyi Bálint

– Én is óriási dolognak tartom, hogy létrejött ez a megállapodás, hiszen amióta mi szerepet vállalunk a Haladás életében, tudjuk, hogy milyen nehéz támogatókat, szponzorokat találni – vette át a szót Illés Béla. – Pedig ez az elmúlt négy évünk egyáltalán nem volt sikertelen. De sajnos még a bronzérmünk után sem tolongtak a szponzorok, ezért is van különös jelentősége ennek az egyezségnek.

A csapatot Tóth Péter és Nagy I. Gábor képviselte. A csapatkapitány is érthetően örömmel fogadta a hírt.

– A mai világban nagy szó, ha egy klub névadó szponzorra talál, hiszen ennek segítségével megfelelő anyagi forráshoz juthat. Köszönjük a Sopron Bank segítségét. Megpróbáljuk ezt kihasználni, hogy aztán az elkövetkezendő évek során is mellettünk maradjanak – mondta Tóth Péter.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!