Számunkra augusztus 8-án, a ZTE ellen indul az NB I

Három hét, három hazai meccs. Előbb a Lombard ellen a Liga Kupában, majd a Werder Bremen ellen gálameccsen készülhetnek fel a szombathelyi fiúk a ZTE elleni, augusztus 8-i derbire.

Első kör: halasztva

Az első forduló halasztását elfogadta a Magyar Labdarúgó Szövetség, így ennek pótlására szeptember 5-én kerül sor. Az újonc Szolnoki MÁV FC ezen a vasárnapon 16:30 órakor fogadja a Haladást. Ám nem maradunk meccs nélkül, ugyanis július 31-én az SV Werder Bremen lesz a Rohonci út vendége.

Augusztus 8-án jön a ZTE

A második körben jön a nyugat-dunántúli rangadó: csapatunk a Zalaegerszeg gárdáját fogadja. A mérkőzésre augusztus 8-án, 19:00 órától kerül sor. Ez egy vasárnapi nap: minden bizonnyal azért került a hét utolsó napjára, mert az UEFA-naptár szerint augusztus 5-én van az Európa Liga harmadik fordulójának második mérkőzése, és itt még akár érdekelt is lehet a ZTE.

Az első három forduló sorsolása van meg

A harmadik fordulóban Kaposvárra látogatunk: augusztus 14-én leszünk a somogyiak vendégei, a találkozó este 7-kor fog kezdődni.

Liga Kupa: kezdés hazai pályán a Lombard-Pápa ellen

A Liga Kupa 2010/2011-es küzdelemsorozatának első fordulójában a Lombard-Pápát fogadja a Haladás. A mérkőzés július 24-én, 19:00 órakor kezdődik.

A Soproni Liga első három és a Liga Kupa első fordulójában nem kerül képernyőre a Szombathelyi Haladás találkozója sem a Duna TV-ben, sem a Sport Televízióban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!