Szombaton már játszana Halmosi

Bár az orvos azt javasolta, hogy a héten még ne eddzen, csak a hétfői gyakorlást hagyta ki a középpályás.

Mint ismert, a Haladás Sopron Bank válogatott labdarúgója, Halmosi Péter sérülés miatt nem állt Artner Tamás rendelkezésére a tegnapi, Gloria Bistrita elleni felkészülési találkozón. A balszélső a Király Kupán sérült meg, a Kaposvár ellen ráesett a vállára.

– Igazából csak a hétfői tréninget hagytam ki, utána már edzettem a többiekkel, szóval nincs fizikális lemaradásom – kezdte a válogatott focista. – A tegnapi felkészülési mérkőzésen nem léptem pályára Ausztriában, de rendesen elvégeztem a bemelegítést, futottam is, nem volt gond. Az orvos ugyan azt mondta, hogy ne eddzek egész héten, inkább pihentessem a vállamat, azonban nincsenek olyan nagy fájdalmaim, így tegnap előtt már be is álltam. Az edzéseken azért még vigyáznom kell a váratlan mozdulatokkal, illetve az ütközéseknél is nagyon oda kell figyelnem. A társak természetesen vigyáznak rám, de a tegnapi edzőmérkőzést még inkább kihagytam. Szombat délután az orosz Rosztov csapatával csapunk össze. Annyi biztos, hogy még nem leszek 100%-os állapotban, de mindenképpen szeretnék már játszani – zárta szavait Halmosi.

A rossz mozdulat, ami után Halmosi megsérült
Vágvölgyi Bálint

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!