– A fiúk a Galatasaray U-18-as csapatával edzettek 3 alkalommal. Mindkét játékosról jó véleménnyel voltak, azt mondták, minőségi futballisták. Mivel a törököknél 10 idegenlégiós hely van (6 lehet a pályán, 2 a padon, plusz még 2 a keretben) és ezt kizárólag az első csapat kereténél használják ki, nagyon nehéz kikerülni hozzájuk. Az akadémia költségvetése 1.9 millió euro/év, ennek ellentmond a pályák száma, ami csak 5, illetve a szobáknál sem volt semmilyen extra, a konyha is átlagos volt. Heti 5 edzés van, 70-80 percesek, nagyon magas az intenzitásuk, nekem ez tetszett a legjobban. Teljes elánnal végezték a gyakorlatokat, különösen a pozíciós, illetve az egymás közti játékban volt feltűnő. Nagyon labdabiztosak, erős, lőtt passzokkal játszanak, technikásak,s mindenki tud futballozni. A legjobban a játékosok hozzáállása, beleélése, szenvedélye tetszett, amiből tisztán lehetett látni, hogy élvezik, amit csinálnak. Ezt az egy igazi különbséget fedeztem fel, de ez szembetűnő volt!
– Hétfőn délben indultunk Isztambulba, ahol 5 napot töltöttünk el, pénteken délután érkeztünk vissza. A Galatasaray Akadémiára kedden reggel költöztünk be, délelőtt megnéztük a felnőtt csapat edzését, délután pedig túlestünk az első edzésen. A tréningek fárasztóak voltak, mivel gyorsabban játszottak, mint amit itthon tapasztaltam, rövid és erős passzokkal gyorsítják a játékot. Minden játékos nagyon labdabiztos, az edzéseken nagy hangsúlyt fektetnek a kis területen történő labdatartásra. A harmadik napon egymás között játszottunk mérkőzést. A jól begyakorolt rövid, erős passzos játékot alkalmazták, mindenki egy-két érintővel továbbította a labdát. Ezt a ritmust sikerült nekem is felvenni, de a nagyobb iram miatt szokatlan és fárasztó is volt egyben. Sok hasznos tapasztalatot szereztem. Az akadémia légköre jó volt, a társak rendesek voltak, próbáltak barátkozni, de sajnos voltak nyelvi nehézségeink. Mindent egybevéve örülök, hogy kaptam egy ilyen lehetőséget és remélem, hogy a jövőben lesz még alkalmam más kluboknál is „megmutatni magam” – mondta Radó András.
– Rengeteg élménnyel gazdagodtam én is – vette át a szót Halmai Ramon. Azt vettem észre, hogy a török akadémia és az Illés Akadémia között nincs számottevő különbség. Igaz több pálya van az ottani akadémián, mint nálunk, de ezek minőségében sem láttam jelentős különbséget, sőt úgy éreztem, hogy a mi műfüves pályánk jobb minőségű. Az eltéréseket az edzésen tapasztaltam, de ott is csak a játék, és labdatartás résznél. A bemelegítést, illetve a labdás koordinációt lazán és könnyedén hajtották végre. A játéknál és labdatartásnál mindenki 100%-osan koncentrált és odatette magát, egyetlen álló embert nem láttam, mindenki kérte a labdát, és ezért nagyon folyamatossá, pörgőssé és intenzívvé vált a labdatartás és a játék egyaránt. A csapat összes tagja nagyon labdabiztos és irtó dinamikus volt, a játékukat a gyors, rövid passzok jellemezték, de nem játszottak nagyon gólra törően, indítással csak a végső esetben próbálkoztak és akkor is csak a szélsőket, a center mindig visszalépett, sosem indult. Minden szituációt passzal oldottak meg. Az utolsó nap nagypályás játékkal zárult, szerintünk nagyobb iram volt a játékban, mint egy itthoni NB III-as mérkőzésen.
