Jövő héten, szerdán kezdi meg a felkészülést a Haladás a tavaszi szezonra. Az átigazolásokkal kapcsolatban Tóth Miklós ügyvezető korábban elmondta, hogy szemet vetettünk Barczi Dávidra, az Újpest fiatal csatárára.
– Valóban felvettük Dávid menedzserével a kapcsolatot, de a tárgyalásokat lassította, hogy az Újpest tulajdonosai az ünnepek alatt nem voltak itthon. Én azt gondolom, hogy jövő héten lesz, lehet változás, és pöröghetnek fel az események. Ő az első számú jelöltünk a támadószekcióba, de ha a leigazolása meghiúsul, megyünk tovább a listán – mondta Artner Tamás vezetőedző honlapunknak.
A tréner kérdésünkre elmondta, hogy egyelőre csak a soproni edzőtábor a biztos – itt február 4-től 9-ig lesz a csapat -, az pedig, hogy külföldi gyakorlásra lesz-e lehetőség, pénzkérdés.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!