Angyal mentette meg a magyarokat. Döntetlennel kezdett az U17-es válogatott

Ma este a magyar labdarúgó U17-es válogatott 1500 néző előtt fogadta a grúz nemzeti csapatot. A négyes torna első hazai vonatkozású mérkőzésén igazságos eredmény született.

A találkozón az Illés Akadémia labdarúgói közül Farkas, Kalász, Szakály, Skriba és Gyurján is a kezdőcsapatban kapott lehetőséget. Nem úgy kezdődött a mérkőzés, ahogy azt a mieink eltervezték. A grúzok már az első percben megszerezhették volna a vezetést. Előbb Ambrusics védett bravúrral, majd a kipattanót Ananidze centikkel lőtte mellé. Tíz perccel később aztán a vendég kapu forgott veszélyben. Angyal Norbert elrontotta a kínálkozó lehetőséget, majd egy szögletet követően Otigba hibázott közvetlen közelről. Ezzel azonban el is lőttük minden puskaporunkat az első negyven percre. A hátralévő időben meddő mezőnyfölényben játszottak a grúzok, Zsivoczky Gyula együttese több alkalommal is állva nézte a grúzokat. A 20. percben aztán jött a hidegzuhany, egy gyors vendég támadás után Shekiladze révén megszerezte a vezetést az ellenfél. Megérdemelten. A mieink ötlettelenül és elképzelés nélkül játszottak.

Jól jött a szünet a mieinknek

A szövetségi edző a félidőben egy „szombathelyi cserével” próbálta frissíteni csapatát, Szakály helyére érkezett Kovács. A változtatásnak meg is lett az eredménye, hiszen a folytatásban fokozatosan átvettük az irányítást a játék felett. A játékrész elején Skriba többször is zavart okozott. A gólt mégsem Ő rúgta. Történt ugyanis, hogy a 64. percben egy formás akció végén megszületett a várva várt egyenlítő találat is. Ponczók indította remekül Angyalt, a debreceni támadó pedig 11 méterről, látványos mozdulattal bombázott a kapu bal felső sarkába. Nem sokáig ünnepelhetett azonban a publikum, hiszen rögtön a középkezdés után ismét Shekiladze volt eredményes. Ezt követően elképesztő hajrát produkált a csapat, szinte csak egykapuztak a magyar fiatalok. A hosszabbításra is akadt izgulni való, Ponczók és Kelemen is megszerezhette volna a győztes gólt. Ez azonban elmaradt, így nemzeti csapatunk döntetlennel kezdte a szombathelyi Eb-selejtezőtornát. Folytatás szerdán este fél hatkor a bosnyákok ellen.

A torna másik mérkőzésén egyébként Csehország 2-1-re legyőzte Bosznia-Hercegovinát.

A csoport állása:

1. Csehország 3 pont
2. Grúzia 1 pont
3. Magyarország 1 pont
4. Bosznia-Hercegovina 0 pont

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!